Honlap neve

Szlogen kell ide.

Ha háborús FPS játék, akkor Call of Duty. Akár így is kezdhetem a cikket, hisz tény, hogy az Activision aranytojást tojó tyúkjánál jelenleg nincs jobb az iparban. Bizonyították ezt többek közt a tavalyi Modern Warfare-rel, és igyekeznek idén is a széria immár ötödik epizódjával. Sikerrel teszik? Nos, nehéz megmondani, mert bár tény, hogy a World at War jó játék lett, a kiválótól azért messze van.

"Csak a halott látja a háború végét." - Platón

Mivel a tavalyi rész után az Infinity Ward pihenőre vonult, a World at War immáron a Treyarch műhelyében készült. Nekik köszönheti a konzolos közönség a 2006-os Call of Duty 3-at is, ám mostani alkotásuk a PC-s mezőnyben is versenyre kelt. Mielőtt azonban komolyabban is megvizsgáljuk a játékot, vegyük sorra, mitől is volt olyan korszakalkotó a tavalyi, számtalan "Év játéka!" díjat besöprő 4. rész! Az első és legfontosabb elem, hogy az eseményeket a második világháborúból a közeljövőbe helyezte, a széria minden korábbi bevált elemét átmentve ezúttal egy abszolút új miliőbe. Tömény akció, dramatikus történetmesélés, modern fegyverek, atombomba, Pripjaty, letehetetlen multiplayer - mi kell még egy siker várományos címnek? Nem túl sok, s ami mégis, az mind benne volt a Modern Warfare-ben. Épp emiatt ért mindenkit meglepetésként, hogy az ötödik rész visszanyúl a világháborús univerzumba. Lehet ott még újat nyújtani?


Sztálingrád romjai - újra

A kérdésre a válasz relatív. Az előző világháborús részekhez képest a történet beimplantálása és a komolyabb hangvétel újdonságnak számít ugyan, de a tavalyi negyedik epizódot figyelembe véve semmi olyasmit nem találunk a World at War-ban, ami miatt hasonlóan forradalmivá válhatna a játék. Ha már sztori, nem kell hasra esni, azért itt sem kapunk Oscar díjas forgatókönyvet. Két kampányhoz lesz szerencsénk a végigjátszás alatt. Az első és érdekesebb a csendes-óceáni hadszíntérre (Japán szigetvilága) szólít bennünket Miller közlegény szerepében, míg a második a már ezerszer lerágott csontot, a Szovjetunió megszállását mutatja be Petrenko baka bőrén keresztül. Ugyan a fejlesztők kicsit komorabb stílusban közelítettek a háborús témához (a játék már rögtön az elején egy elég erőszakos jelenettel indít, és a végéig nem is fogy el a vér), mégsem nevezhető egyedinek a felhozatal. Annak mindenesetre örülök, hogy most nem erőltették Normandia felszabadítását.

Ami változott...

A World at War egy run n gun FPS, azaz az esetek 90%-ban nem fogunk mást tenni, mint rohanni a végtelenül lineáris pályákon és lőni mindenre, ami mozog. A recept tehát nem változott, de azért tegyük hozzá, hogy a japán katonákkal vívott harc és a vele kontrasztba állított orosz kampány megfelelő mód adagolja a változatosságot. Mikor már picit unni kezdjük a faágakkal álcázott sisakban ránk rontó keletieket, akkor fellélegzésképp rögvest az oroszok között találjuk magunkat. Egyik percben még zöld őserdő, a másikban már komor, kelet-európai épületdzsungel...Tény ugyan, hogy a helyszínek ezen váltogatása sem új keletű a Modern Warfare óta, mégis piros pont ez a játékra nézve, hisz nem alszunk el egyből a világháborús téma láttán.


A zombis pálya hatalmas poén

Ami már koránt sincs ilyen jól kivitelezve, az a harc maga. Az első és legrosszabb elem a játékban a mesterséges intelligencia, illetve inkább annak abszolút hiánya. Ugyan a COD széria sosem a taktikus ellenfelekről volt híres, a World at War ilyen fronton kész botrány. A japánok és a nácik se látnak, se hallanak. Kiszúrnak maguknak valakit a csapatból, majd rácuppanva szépen megvárják, míg mi fütyörészve agyonlőjük őket. Ugyan e hiányosságot próbálja kompenzálni a játék, de nem tudom díjazni az igyekezetet, mert az nyers és pofátlan csalásban merül ki. A gránátok szinte sebészi pontossággal esnek az orrunk elé akár több száz méterről is, a sok ellenfél miatt pedig néha teljes a káosz a képernyőn. Az egyszeri játékos azt sem tudja, hova kapja a fejét, mert ahány iránya a szélrózsának, annyi helyről érkezik az áldás. Ebből nem kell nagy logika, hogy rájöjjünk, a World at War nem könnyű játék. Még közepes fokozaton is sokszor fogunk a földön feküdni, állunkat a billentyűzetre ejtve, "Na ez most honnan a fenéből lőtt!?" mondatokat ordibálva.


A szovjet hadjárat nem sokat változott

Külön móka, hogy a japánoknál a banzájt üvöltő harcos, a németeknél a farkaskutya jelenti a hirtelen halált. Ha nekünk jött, nincs más tennivaló, mint a legelső pillanatban rátapadni a V betűre. Ha ügyesek voltunk, katonánk egy szempillantás alatt kivégzi ellenfelét a kése segítségével. Ám ne higgyük, hogy ez ilyen könnyen megy! A dolgok néha túl gyorsan történnek, és mire rátalálunk a V-re, már rég alulról szagoljuk az ibolyát. Hiába is szeretnénk másik gombra tenni, egyszerűen túl kevés időnk jut reagálni a támadásra. Konzolon a kontroller miatt mindez jóval hamarabb megszokható, de a PC-s billentyűzettel elkél majd a gyakorlás.